Amit a social media oldalakról tudni érdemes
A mai cikkemben a különböző közösségi oldalakról írok röviden, bemutatom közülük a legfontosabbakat.
A közösségi média felületeket lehet elérhető korosztály, társadalmi réteg alapján nézni, de országonként is más-más lehet ezekre az oldalakra jellemző. Az azonban szinte mindig megfigyelhető, hogy általában ugyan a fiatalabbak (kamaszok) kezdik ezeket elsőként használni, amint a felhasználók egy jelentős részét képzi már az idősebb korosztály is, úgy pártolnak át a kamaszok más felületekhez. Ez lett a facebook, és már egy kicsit az instagram sorsa is. Ugyan a legtöbb fiatalnak van facebook és instagram oldala, jóval kevesebb időt töltenek facebookon, mint mondjuk a TikTokon, és más funkcióit is használják, mint az idősebb korosztály.
1. Facebook:
Hazánkban is ez az a felület, ahol a legkönnyebben elérhetünk szinte bárkit. Fiataloktól az idősebb korosztályig a lakosság jelentős része fent van ezen a közösségi oldalon. Ennek ellenére folyamatosan változó (és nagyrészt titokban tartott) algoritmusa miatt folyamatos képzések, megfigyelések és tudatos posztolás árán érhetünk el kiemelkedő sikereket, és/vagy folyamatos fizetett hirdetések mellett. Ha hirdetések nélkül (vagy alacsony költségvetésű promóciók nélkül) szeretnénk jelentős sikereket ezen a felületen elérni, bizony nem hátrány, ha egy szakembert bízunk meg ezzel a munkakörrel, aki tudja, hogy milyen jellegű tartalmat, mikor és milyen körítéssel kell posztolni ahhoz, hogy valódi sikereket érjünk el.
2. Instagram:
Azt hinnénk, hogy az Instagrammal már könnyebb dolgunk van: csak feltöltjük a képeket, írunk pár hashtaget, kedvelgetjük mások képeit, ki- és bekövetünk másokat, kommentelünk és mindjárt szárnyal is a felületünk. Ez koránt sem ilyen egyszerű. Nagyon sok cikkben, de még szakmai képzéseken is ajánlják követőszerzés céljából az előbbi tippeket: használjunk minél több hashtaget, illetve másokkal lépjünk interakcióba. Azonban ez könnyen visszájára sülhet el. Ha nem megfelelő hashtageket használunk, túl sok és irreleváns kommentet írunk, túl sok felhasználót követünk be, utána pedig ki, akkor igen hamar "shadowbanba" kerülhetünk, ami annyit tesz, hogy hiába használunk hashtageket, csak a követőink láthatják a posztjainkat. Attól függően, hogy miért kerültünk ebbe az állapotba több opciónk lehet. Ha apró kihágást követtünk csak el, érdemes lehet az instagram segítségét kérni (beállításokon belül súgó, aztán probléma jelentése, megint probléma bejelentése és a történet rövid leírása). Ha viszont valóban jelentős mennyiségű ki-bekövetés, irreleváns hashtag használat van a hátunk mögött, akkor bizony akár jó pár napnyi, akár több heti "büntetésre" is számíthatunk. Ebben az esetben viszont mindenképpen érdemes legalább pár napig teljes instagram szünetet tartanunk, majd újra próbálkozni, ilyenkor az esetek többségében pár nap alatt megoldódhat a problémánk. (A dolog érdekessége, hogy az Instagram tagadja, hogy léteznének ilyen hashtagek, pedig ők magunk is ki szokták írni.)
De akkor hogyan lehet követőket gyűjteni? Hogyan fejlődjünk az Instagramon, ha a régi, bevált trükköket nem alkalmazhatjuk vagy csak mértékkel? Természetesen egy profi szakember segítségével, aki tudja, meddig mehetünk el, milyen tartalmat és mikor posztoljunk ahhoz, hogy minél több (és aktívabb) követőt szerezzünk.
3. YouTube:
A YouTube több szempontból is jelentősen eltér az előző két oldaltól. Leginkább viszont abban, hogy amíg az előbbiek egyik legfontosabb (de természetesen nem egyetlen és nem állandó) szempontja, hogy friss, aktuális, minél színesebb, szagosabb, látványosabb, mozgalmasabb tartalmakat mutasson a látogatóknak, és egy hónapokkal ezelőtti Facebook vagy Insta posztra igen ritkán és kevés reakció érkezik, addig a YouTube attól a perctől kezdve, hogy tartalmat töltünk fel rá, a megfelelő beállítások mellett folyamatosan generálja a nézettséget, eléréseket.
Igen, egy minőségi YouTube videó elkészítése valóban sokkal több idő, komolyabb szaktudást és felszerelést igényelhet, mint egy Instagram vagy Facebook poszt, azonban fontos figyelembe venni, hogy ezekkel ellentétben ezen a felületen éveken keresztül elérhetjük ugyanazzal az egy videóval az érdeklődőket. Ha valaki beír a keresőbe valamit, a megfelelően pozícionált videóhoz vezeti a Google az első találatok között. Így például aki "mákos piskótát" vagy "mogyorós karamellás tortát" szeretne sütni, az első találatok között láthatja az én videóimat, így akár évekkel később is komoly eléréseket tudnak ezek a videók hozni:
4. TikTok:
Ez a felület, ahova a mostani kamaszok és fiatal korosztály menekült a Facebookra és Instagramra regisztráló szülők (és nagyszülők) hada elől. Ide többségben fiatalos, vicces, mozgalmas, aktuális tartalmakat gyártanak a cégek is a profiljaikkal (érdemes például az Aldi hivatalos TikTokját figyelemmel kísérni szakmai szemmel). Érdekessége, hogy sokszor hónapokkal korábbi videókat is újra felkap az algoritmus (saját tapasztalat), így itt is megéri a videókba fektetni az energiát.
5. LinkedIn:
Hazánkban kevésbé elterjedt, leginkább üzleti életben aktívabb, komolyabb szakmai háttérrel rendelkezők, illetve a multinacionális cégeknél dolgozó szakemberek gyűjtőhelye, így akkor érdemes nagyobb energiát belefektetni, ha célközönségünket jelentősen ez a réteg teszi ki.
6. Pinterest:
Itthon rengeteg magánszemély rendelkezik Pinterest profillal, cég viszont nagyon kevés. Ezért a megfelelő céges profilod tökéletes alapot nyújthat arra, hogy látványosan kitűnj a konkurencia közül ezen a felületen. Azonban ezen a felületen sem árt némi szakértelem: tökéletesen komponált képek, látványos elemek fogják a termékedet eladni. Nem az árak, nem az akciók, éppen ezért érdemesebb ezeket kihagyni és inkább a linkekre fókuszálni.
7. Snapchat, reddit stb.:
Ezek azok a felületek, amelyekben a munkám során én magam nem mélyedtem el alaposan, viszont azt egyértelműen tudjuk és látjuk, hogy míg a Snapchatet itthon főleg a fiatalabb korosztály használja (kb. a TikTok korosztály), addig a reddit leginkább az idegennyelven beszélő fiatal felnőttek gyűjtőhelye lett.
A fenti összefoglalást természetesen a teljesség igénye nélkül írtam, hiszen ezekről a felületekről és ezen felületek algoritmusairól, szabályairól és velük kapcsolatos tippekről, trükkökről közösségi média oldalanként is komoly esszéket lehetne írni.
De az már a fenti rövid és egyszerű összefoglalóból is kitűnik, hogy ha mi magunk nem vagyunk szakemberek, érdemesebb inkább egy profira bízni ezeknek az oldalaknak a kezelését, hiszen a feleslegesen beleölt idő (eredmény nélkül vagy gyenge eredményekkel) sokkal többe kerül, mint egy szakember kezébe adni ezeknek a felületeknek a professzionális kezelését. Én magam is vállalom a Facebook, Instagram, YouTube és LinkedIn oldalak kezelését.