A marketinghez mindenki ért! De mi a marketing?

2021.03.23

Korábbi munkahelyeimen, beszélgetéseim, de még állásinterjúim során is nem egyszer tapasztaltam, hogy nemcsak a focihoz ért mindenki, hanem a marketinghez is. 

Természetesen nem ért mindenki a marketinghez, hiszen ez egy komoly szakmai tudást, felkészültséget  és tapasztalatot igénylő munkakör. De még a marketingesek között sem ért mindenki a szakmán belül mindenhez, olyan szerteágazó területről beszélünk. Viszont az tagadhatatlan, hogy egy laikusnak is lehetnek szakmai szempontból releváns és hasznos meglátásai, illetve az is igaz, hogy van relevanciája a vevői, fogyasztói álláspontnak. 

Éppen ezért fontos, hogy a céged marketingügyeit egy profi szakember intézze, azonban az is nagyon fontos, hogy mi szakemberek meghallgassuk mások véleményét és ötleteit, elemezzük, illetve megfontoljuk azokat szakmai szempontok alapján.

Mi a marketing?

Ugyan teljesen hivatalos definíciója nincs, de nagyjából ezt lehetne definícióként írni: a marketing minden olyan tevékenység, amely annak érdekében, hogy kielégítse a vásárlók igényeit elemzi a piacot, meghatározza és megismerteti az eladásra szánt termékeket és szolgáltatásokat, majd kialakítja az árakat és megszervezi az értékesítést.

Már ebből az egy mondatból is látható, hogy a marketing maga szerteágazó és több területet is lefed. A technológia és a különböző kommunikációs csatornák fejlődésével és alakulásával pedig egyre szerteágazóbbá, mérhetőbbé és területekre bonthatóvá vált és válik.

A marketing területei, feladatai, feladatkörei:

Ahogy fentebb is írtam, olyan szerteágazó területről beszélünk, hogy még a szakemberek között sem ért mindenki a marketingen belül mindenhez. Talán régen, amikor a marketing még gyerekcipőben járt, egy átlagos marketing szakember mindenhez is értett. Ma már egy-egy területébe is olyan mélységgel bele lehet ásni magunkat, hogy hosszú hónapok kellenek az adott terület megismeréséhez, és további évek kellenek a komolyabb szakmai tapasztalat kialakulásához. 

Ahogy egy matekhoz kevésbé értő magyar szakon végzett tanár sem fog tudni neked matematikát tanítani csak azért, mert tanár, úgy egy brand marketingben elmélyedt szakember sem biztos, hogy segíteni tud neked a PPC marketing kapcsán.

A marketing szakterületei alapján rendkívül szerteágazó, egy nagyon sok területet lefedő szakma. Így a marketing területei, szakterületei:

  • Online marketing
  • Brand marketing
  • Kereskedelmi marketing
  • B2B marketing (business-to-business)
  • Piackutatás
  • Direkt marketing 
  • Rendezvénymarketing 
  • (Reklám)ügynökségi marketing
  • Promóciós marketing
  • illetve sokan nem sorolják ide, de a reklámgrafikus is bizony marketig feladatot lát el sok esetben

De ha kicsit jobban mögé nézünk, akkor láthatjuk, hogy csak az online marketinghez rengeteg terület kapcsolódik. Az alábbiakban felsorolom a digitális marketing alfajait, így látható lesz, hogy milyen változatos és komoly ismereteket és valódi tapasztalatot igényelnek ezek a területek. Az online marketing részei közé az alábbiakat soroljuk:

  • Affiliate marketing
  • Influencer marketing
  • Szövegírás, SEO, blog
  • Bannerek
  • Közösségi média marketing
  • Weboldalak
  • Fórumok
  • E-mail marketing
  • PPC marketing
  • Elemzések

De a marketing többi területét is elemezhetnénk az alapján, hogy az adott területhez milyen egyéb feladatok tartoznak, illetve milyen szakmai ismeret és tudás szükséges a megfelelő működésükhöz. 

A marketing társterületei:

A marketing és a marketinges több területtel működik együtt, és ugyan önmagában is megállhatja a helyét (nem minden esetben), általában más szakterületekkel szorosan együttműködve lehet az optimális eredményt elérni, illetve sokszor vannak az alábbi területen tevékenykedő kollégákkal oda-visszahatással egymás munkájára:

  • PR és kommunikáció
  • Grafika
  • Rendezvényszervezés
  • Sales
  • Ügyfélszolgálat

Mi nem a marketing?

  • A marketing nem sales.
  • A marketing nem ügyfélszolgálat.
  • A marketing nem csak hirdetés és reklámozás.
  • A marketing nem csak kreatívokból áll.
  • Végezetül pedig egy jó marketing(terv) nem csak egyik vagy másik szegmense a szakmának, hanem egy megfelelően összeszervezett, megtervezett, óraműpontossággal működő stratégia és kivitelezés.

Akkor milyen egy jó marketinges?

A fentiek alapján láthatjuk, hogy a marketing területe nagyon sokoldalú, így egyértelműen területektől függően eltérő szakmai tudásra, munkatapasztalatra és személyiségjegyekre, illetve kompetenciákra van szüksége egy szakembernek. Azonban vannak közös pontok abban, hogy milyen is lehet egy jó marketinges:

  • Felismeri a saját határait, szakterületeit és nem lépi azokat át az ügyfél kárára. Például értek az online marketing legtöbb területéhez, de a PPC kampányok kivitelezésében nincs jelentős tapasztalatom (csak ismeretem). így ezeket más szakemberekre bízom.
  • Egyszerre kreatív és analitikus, hiszen ebben az információs zajban elveszik a kommunikáció, ha nem egyedi a mondandónk, továbbá a mai modern kommunikációs eszközök és új csatornák révén ma már változatosan és sokszínűen is megjelenhetünk, és ehhez bizony kreativitás kell. De pont a modern technika fejlődésének hála ma már a legtöbb marketingtevékenység eredménye számokban és analitikusan mérhető és sok esetben előre kalkulálható.
  • Nyitott az újdonságokra. Képzeljük el azt az online marketingest vagy social media menedzsert, aki nem hajlandó egy új közösségi média felületre regisztrálni. Hatalmas hátrány. Bizony, minél előbb megjelenünk egy platformon, annál valószínűbben kitűnünk már az elején ott.
  • Nyitott a tanulásra. Hiszen egy folyamatosan és rohamléptekben fejlődő szakma esetében elengedhetetlen, hogy folyamatosan naprakészek maradjunk.

Emellett sokan azt vallják, hogy egy jó marketingszakember inkább pár területen mélyed el igazán, de azokon a területeken kiemelkedő, azonban én úgy gondolom, hogy amellett, hogy valaki elmélyed mondjuk a brand marketingben, nagyon fontos, hogy átlássa a nagy egészet, hiszen a végső sikerhez szükség van arra, hogy a vállalat teljes marketing tevékenységét átlássuk. A marketing minden területét ismerni kell ahhoz, hogy komplex marketing stratégiát tudjuk kitalálni és megvalósítani, és kivegyük a részünket a megvalósításából.

A fentiek alapján azt hiszem elég egyértelmű, hogy a marketinghez nem ért mindenki, de még a marketingesek sem értenek a szakmájuk minden területéhez, viszont átlátják azt.

Ha pedig szeretnéd megnézni, hogyan lettem virtuális marketinges, milyen szolgáltatásokat nyújtok és milyen díjakon, az alábbi gombokra kattintva informálódhatsz: