Webnode vagy wordpress? Melyiket válasszuk?

2021.03.20

Főleg, ha magunknak készítjük, akkor minden weboldal indítás során felmerül a kérdés, hogy hol és milyet. Tapasztalataim szerint nincs erre univerzális válasz, úgyhogy az általam használt két szolgáltató előnyeit és hátrányait is bemutatom nektek, hogy megfontolt döntést tudjatok hozni.

Elsőként nagyon fontos tisztázni, hogy milyen céllal jön létre a weboldal, mi lesz majd belőle: blog, webshop, szakmai bemutatkozás, vállalkozás profilja vagy a referenciáinkat szeretnénk ott közzétenni? Emellett pedig azt is nagyon fontos tisztázni, hogy mekkora a rendelkezésre álló keret, illetve a jövőben mekkora forgalomra számít az ember, mekkora tárhely kell majd, illetve ennek tükrében tartós vagy ideiglenes megoldás is számításba kerülhet-e. De erről majd később...

Nemcsak azért mutatom be ezt a két szolgáltatás, mert alapvetően ezekben, ezekkel dolgozom, hanem azért is, mert egy-egy ilyen döntés során nagyon jól kiegészítik egymást, szinte a két véglet. Mindkettő más-más funkciót igényel és teljesen különböző összegeket kell rá költenünk.

Ugyanis abban megegyezhetünk, hogy az ingyenes opció egyik esetben sem biztosít professzionális megjelenést a weboldalunknak, legalább egy domaint vennünk kell, ebben az esetben pedig érdemesebb már rögtön csomagot venni valamelyik szolgáltatónál, hiszen mindkettőnek van olyan csomagja, ami tartalmazza az ingyenes domaint egy éven keresztül, akkor pedig legyen hozzá valamennyivel nagyobb összegért egy professzionálisabb megjelenése is a weboldalnak. Alább lapozva megtekinthető mindkét árlista:

De nézzük akkor, hogy mikor melyik éri meg jobban. Ha nem értesz a weboldalakhoz, a szerkesztésekhez és nem tudsz vagy szeretnél szakembert is bevonni a folyamatba, akkor mindenképpen a webnode szolgáltatásait ajánlom. Nem találkoztam még olyan felülettel, ami a webnode-nál egyszerűbb, könnyebb és gyorsabban kezelhető. Én pont ezt szeretem benne, hiszen így több időm marad a tartalomgyártásra, és az ügyfeleim weboldalaira. Tehát ha nincs sok tapasztalatod, gyorsan és egyszerűen kezelhető oldalt szeretnél, és nincs pénzed arra, hogy egy szakember építse fel a weboldaladat, akkor érdemes ezt az opciót fontolóra venned. Viszont pont az egyszerűségéből fakadóan vannak korlátai is: a legnagyobb tárhelyméret 5 GB (bár bevallom, nekem 5 év kitartó munkával sem sikerült ezt megtöltenem a másik oldalamon), illetve nagyobb webshopforgalom lebonyolításához már nem elég professzionális, ráadásul olyan alapvető pluginok és marketingfunkciók már nem elérhetőek benne, mint a wordpresshez használható affiliate nyomkövető és társai.

Alapvetően azt lehetne mondani, hogyha várhatóan egy bizonyos szint alatt marad az "igényünk", mert szakmai bemutatkozó oldalt készítünk (mint ez is), csak a referenciáinkat szeretnénk szépen összegyűjteni, esetleg csak blogot indítanánk, vagy ha nem igényel a webshopunk különleges extrákat, akkor mindenképpen érdemes a webnode-ot választanunk, így sokkal olcsóbban és kevesebb munkaórával (az idő pénz!), kevesebb energiát ráfordítva és szakember segítsége nélkül is létre tudjuk hozni a weboldalunkat. 

Akkor is érdemes lehet webnode-dal kezdeni, ha professzionális szolgáltatásra vágyunk, de egyelőre még nem áll rendelkezésünkre túl nagy pénzügyi keret, hiszen a "közepes szint elérése" webnode-dal sokkal gyorsabb és olcsóbb. Viszont ebben az esetben mérlegelnünk kell, hogy idővel költöznünk kell, ami rengeteg munkával és plusz kiadással járhat. Ezt tényleg csak abban az esetben ajánlom, ha jelenleg semmilyen más megoldás nem áll (pénzügyileg) a rendelkezésre, de valahogy el kell indulni.

Viszont ha terveink szerint hatalmas vállalkozásunk lesz, rengeteg vásárlást bonyolítunk majd az oldalunkon és lehetőséget akarunk hagyni magunknak arra, hogy minél jobban személyre szabható, egyedi és a munkánkat segítő pluginokkal teli weboldalt hozhassunk majd létre, akkor mindenképpen érdemes a wordpress szolgáltatásait választani, hiszen magasabb, vagy dupla akkora havidíjért ugyan, de elkészíthetjük az ideális weboldalunkat. Viszont ebben az esetben mindenképpen érdemes számolni azzal, hogy vagy több heti munkaóránk rámegy a weboldalkészítés kitanulásába vagy szakemberhez kell fordulni, ami szintén plusz költségekkel járhat az egyéb díjak mellett.

Éppen ezért ugyan másoknak szerkesztem és frissítem a Wordpress oldalaikat, a saját oldalaim mind Webnode-on készültek, így ez az oldal is. Ennek egyszerű oka van: ha nem hatalmas webshopforgalomra vagy korlátlan videós tartalom feltöltésének a lehetőségre vágysz, akkor sokkal jobban megéri a Webnode szolgáltatásait választani árban, időben és munkaórában egyaránt.

És akkor még nem került szóba a Wix, a Magento, az Opencart, a Pretashop és hasonlók...